Elsősegélynyújtó képzés

Képzéseinket az alábbiak szerint állítottuk össze:

Legfontosabbnak azt tartjuk, hogy tanulóink ne egy száraz, unalmas, átlagos képzésen vegyenek részt. Ezért oktatásainkon nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy évről évre inkább élmény alapú képzésen vehessetek részt, így tapasztalataink – és tapasztalataitok – alapján az elhangzottak jobban megmaradnak.

Különböző képzési formáink révén akár pár főnek vagy egyszerre több száz főnek is élvezetes és hatékony oktatást tudunk tartani.

A képzések témaköreinél figyelembe vettük az Európai Uniós és magyar jogszabályokat valamint ajánlásokat is, így minden előírt témakört érintünk.

A Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszer által akkreditált képző intézmény vagyunk, így a képzés elvégzéséről minden esetben hivatalos igazolást állítunk ki.

Az oktatások olyan eseteket, példákat, betegségeket, sérüléseket tartalmaznak, melyek gyakran előfordulhatnak, akár a hétköznapok során, akár egy speciális (pl.: munkahelyi) környezetben.

A munkahelyi elsősegélynyújtó képzéseken mindig az adott vállalatra, munkaterületre jellemzően előforduló sérüléseket, betegségeket helyezzük előtérbe.

Elérhető oktatási formáink