Valósághű sérülések, látványos gyakorlat

2023.12.17. Deficare Comments Off

Mások számára lehet rémisztő, a DefiCare számára egy átlagos hétköznap volt. Lőtt sérülés, nyílt törés, artériás vérzés, koponyasérülés, valaki még a lábát is elvesztette, plusz egyéb “apróbb” sérülések okoztak nehéz pillanatokat. Szerencsére nem a sérülteknek, mert ők képzett imitátorok voltak, hanem az ellátóknak.

A DefiCare csapata nem pont úgy szervezi az elsősegélynyújtó képzéseit, mint a nagy átlag. Vannak olyan munkahelyek, ahol évről évre ugyan azt a képzést kapják az elsősegélynyújtók és szeretnének néha valami olyat, ami kicsit izgalmasabb, hatékonyabb, látványosabb. Valami olyat, ahol nem ugyanazzal a tananyaggal, ugyanazzal a prezentációval, változtatás nélkül történik minden. Hát ez a nap egy ilyen nap volt. Az elsősegélynyújtók azt gondolták, hogy megint egy olyan képzésre ülnek be, mint minden alkalommal. Gyorsan meglepődtek, amikor meglátták az első sérültet és hogy valóban vérzik. Innentől aztán gyorsan eszkalálódtak az események, mire elláttak egy sérültet, jött is a következő. Nem volt idő gondolkodni, megtervezni, elpróbálni – pont mint a valóságban. Itt mindenki megtapasztalhatta hogy stresszhelyzetben hogyan érzi magát és hogyan tudna elsősegélyt nyújtani.

Ráadásul a résztvevők nagyon élvezték, értékelésként azt kaptuk, hogy egy életre szóló élménnyel gazdagodott mindenki.

Pontosan ez is volt a célunk. Biztosak vagyunk benne, hogy aki ebben a szituációban megpróbált például egy “dugattyú által eltalált mellkast = lőtt sebet” ellátni, az egy életre megjegyezte ezt. Ráadásul az esetek utáni értékelés során azt is megnézhette mindenki, hogy hogyan kellett volna helyesen ellátni a sérülteket.